in memoriam atlantis II.

 "Nincsenek nevek. Csak arcok vannak. Egy-egy pillanatra. Megjelennek pár másodpercre, aztán eltűnnek. Amikor vak voltam és süket, minden sokkal egyszerűbb volt. De nem tudtam hosszú ideig csukva tartani a szemem."

Kuka tulee seuraavaksi? Sinä? Ei, olkaa hyvä, en tahdo... En tahdo mennä nyt, antakaa muutama minuuttia, olkaa hyvä...

"Pont az a baj, hogy semmi sem kell. Nincs szükségem és igényem semmire. Mindent csak túlélni akarok. Ez vezetett ehhez a módusult tudatállapothoz, ahol az alvásnak van egyedül értelme, és akörül forog minden. Nyugalomcentrikus élet."

Jo kaikki on mennyt, ei ole täällä kukaan, vain sinä. Mitä vittua sä odotat? Älä lusmuile, perkele!

"El fogok tűnni, előbb-utóbb. Ha nem változik semmi. De akarja fasz, hogy változzon bármi is... El szeretnék tűnni. A hegy mélyére. Befejezni, amit elkezdtem. Aztán vége. De úgyse megyek sehova. A mese vége mindig ugyanaz. És most már mindig csak őket látom. Mindenhol. Gyűlölök látni."

Antakaa anteeksi vaistoistani, rehellisesti, en halua tehdä täällä mitään. Tein virheen. Kiitos, nähdään...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.