#no strings attached

2014.01.24. 15:34

Az utolsó simításoknál tart a Section Zero Into the Mist-projekt. Az album egy számot leszámítva kész, ha azt is befejezem, akkor indulhat a master. Jól sikerült, elégedett vagyok vele, de kiadva nem lesz. Talán majd egyszer, egyébként sem kiadásra szántam, csak saját használatra. Közben Addamz masterol, az utolsó simításokat végzi a Cavern EP-n, most már hivatalosan is február végefelé várható. A borítót szintén ő készíti, úgyhogy nagyon kiváncsi vagyok, hogy milyen lesz. Lényeg a lényeg, nem kapkodtuk el. Nyolc hónapja kínlódunk vele közösen, azóta többször is teljesen átalakult. A közös szám sorsa még bizonytalan, lehet, hogy ő is helyet kap az EP-n. A remix pedig, amit a Mirage-hoz csináltam, áprilisban jelenik meg a kiadó ötödik évfordulója alkalmából készült válogatáslemezen.

Ezen a héten küldtem egy négyszámos demópakkot a Break-Fast Audio-nak. Még nem válaszoltak, de azért reménykedek, mert úgy néz ki, hogy a Section 8-es szerződést buktam. Most már úgy néz ki, hogy működik a regisztrációs oldaluk, de nem igazán kommunikálnak velem, és sok minden nem egyértelmű. Mondjuk részben az én hibám is, mert nincs PayPal-om (valószínűleg nem is lehetne, mert kiskorú vagyok), és így eleve szerződést kötni sem egyszerű.

A Deeper.Down mix készen van, nem valószínű, hogy ez a végleges verzió, még lehet, hogy változtatok rajta, kijönni viszont biztos, hogy nem fog a Cavern EP előtt.

Ismét egy újabb adag TahóVilág. Már a hatodik évadot nyomják le az emberek torkán, akik készséggel nyelik a szart, mint mindig. Kicsit megint körülnéztem a neten a szereplők "életrajzát" illetően. Hát na. Nem kellett sokáig kutatnom, hogy megtaláljam az összes kapásból eszembe jutó tulajdonságot, amit gyűlölök a modern divatemberekben. Tisztában vagyok vele, hogy ez nagyrészt színészet, de akkor is túlzás. A megoldás az, amit Varg is mindig hangoztat: távolodjunk el. "Még ha a világ végére is kell bújni a propagandától, mindenképp muszáj." Egyébként szerencsére a három hónapos hallgatás után újra életre kelt a blogja, úgyhogy valószínűleg újra ráfüggök, tekintve, hogy most már vlogokat is készít.

Végezetül itt van az egyik kedvenc idézetem a Section Zero-lemezről, amely talán sosem jelenik meg:

"Shall I crawl or fight? Or climb a height
And find my shelter on the mountainside?"

A zene most egy kis deep szintipop a Depeche Mode-tól, ami kicsit szintén inspirálta a SZ-t, bár leginkább hangulatilag.


És egy kis ízelítő a Deeper.Down válogatáslemzről: két szám, ami egész biztosan szerepelni fog.

cover_front.jpgTehát, amint ígértem, letölthető a K13:2 Halph mix, viszont egyelőre csak innen, közvetlen linkkel, mert az UW szervere ismét dzsetva. Nem tudom, mit keresek még ott... Na de, ez 49 percnyi halfstep zene, ami talán kevésnek tűnik, de valójában annyira mégsem, mert ebbe a röpke 49 percbe 20 szám lett belepakolgatva, amiből 3 db kiadatlan Kauna dubplate.

letöltés!

A mixáradatnak viszont most nincs hosszú időre vége, hiszen máris publikus a következő K-mix címe: ez lesz a K14:1 Deeper.Down, ami a The Depthz folytatásának tekinthető. Sötét, komor hangulatú, ködös, homályos zenék, dark ambient drum & bass. Ez a cucc a jövő év első negyedében várható.

És minden bizonnyal a Cavern EP is, mert tegnap elküldtem a mixdownokat Addamznek, masterelésre. Viszont mivel van még egy kollabunk is folyamatban, az EP dátuma még nincs kitűzve, de valami ilyesmi dátum várható. A kiadvány terveink szerint 6 számot fog tartalmazni, ebből kettő már korábban kiadott szám újrakeverése és felfrissítése. A négy új pedig három saját, és egy közös munka lesz. A kollabunk igazából egy általam készített szám, amit Addamz át akar alakítani. A Cavern remix pedig sajnos lemarad, mert hiába mondtam, hogy lehetne, szerinte nem eléggé remixes, nem hasonlít eléggé az eredetire. A műfajról pedig annyit, hogy aránylag sokszínű, de dnb-tempójú. (Ami itt drum & bass-t, trapet, és halfstepet jelent kábé.)

Section8-ék nem válaszoltak, úgyhogy, lehet, hogy temethetjük ezt a számot. Kár érte, bár még mindig jobb, minthogyha az a bizonyos LA-s zene veszett volna így el, amit a legjobbnak tartok. Majd meglát/halljátok...:D

Ez a zene egy zseniális hangulatú innovatív half, de sajnos még kiadatlan. Az ilyenek miatt imádom a díp/elvont dnb-t, ezek az újszerű, merész képletek/ötletek viszik előre az elektronikus zenét. DARKNEZZZZ....:..:..

Ismét telik az iđő, és két folyamat is zajlik, ami a zenéim hivatalos terjesztését illeti. Az egyik ugye a közös vekengésünk Addamz-zel, amelynek az eredménye majd eccer egy Kauna-EP lesz. Itt már remixet is cseréltünk, én a Mirage című számához csináltam, annak az utolsó simításai zajlanak. Egy két effektmixbe még belenyúl. Van lehetséges tracklista is, de még semmi sem biztos, ugye. A másik folyamatban lévő csörformansz egy megkeresés a Section 8 Recordingstól (!), egy kb két hónappal ezelőtt feltöltött demómra reagáltak, pozitívan. Hogy ők ki szeretnék adni. Mondom, jóvan, vigyétek. Megkapták tőlem a master wavot, tehát, ha le akarnák nyúlni, akkor valószínűleg többet nem jelentkeznének emailben. Meglátjuk.

De ami biztos, hogy új mix van előkészületben, ez a K13:2 Halph, egy nagyjából 50 perces podcast, az elmúlt pár év szerintem legjobb halfstep/drumstep zenéivel. Köztük pár új Kauna-dub, és átalakított verzió. Ezen kívül olyan előadók, mint Skeptical mester, Amit, Dub Phizix, Sam Binga, Loxy & Resound, Jubei, sajtöbbi. Ez lesz a kicsit megkésett ajándék az idei Yuléra, ami amúgy ma van. Szóval, Boldog Yulét mindenkinek!

A Section Zeroval pedig kicsit megakadtam. A szövegek kezdenek ellaposodni, elértelmetlenedni. Az utóbb írtakban már semmi valódi tartalom nincs. Szövegek terén ötlethiány van, de a zenék mennek, van még pár használható instrumentalom.

és akkor a téli napforduló ünnepének tiszteletére ismét egy kis Omnia. így néz ki egy valódi pogány ünnep a 21. században:

Ismét majdnem egy hónap. Annak ellenére, hogy volt egy-két megakadás, újra halad rendületlenül a Section Zero-s darkhiphop/downtempo projekt. Most már a címe is fix, Into the Mist. Valójában szinte semmi hiphop nem lesz benne, legalábbis tisztán nem. Az album központi eleme, ahogy eredetileg is terveztem, az a melankólikus homály lesz, ami már több számomban is egységesen előkerült. Lesznek lendületesebb és lágyabb zenék, de próbálom megtartani a lehúzó, deep hangulatot. Műfajilag downtempo, és hiphopszerűség lesz, megpakolva elemekkel olyan műfajokból, mint a drum & bass, a metal (leginkább az akusztikus dobokat tekintve), a dark ambient, vagy a grime. Rengeteg korábbi, felhasználatlan ötletet illesztettem már eddig is bele, fura, hogy a korábban sehova nem illő hangdarabok milyen jól passzolnak ide. Körülbelül az album fele van eddig kész, de ilyen tempóban egy-két héten belül kész lesz a mix, aztán az év végére a master is elkészülhet. Mert most már külön csinálom. Így talán közeledünk a tökéleteshez...

egyik komoly inspirációm a Section Zero-val: fbcfabric és raindeer

Mørktid

2013.11.09. 21:17

Ez a poszt egy tiszteletadás a VALÓDI black metal zenének. Igen, tudom, régen volt ilyenről szó, régen hallgattam rendszeresen, de ami klasszikus, az klasszikus.

All Hail The Instigators of Northern Darkness!


Resonances +

2013.10.28. 08:04

lap.png

Mától hivatalosan is elérhető a Resonances, és persze az új honlap is. Igazából a tartalmáról már nem nagyon van mit mondanom, mert kb mindent elmondtam az előző bejegyzésben. Azt viszont nem, hogy nem csak a honlap újult meg. Kicsit ráncba szedtem a korábbi albumokat is, újra lettek keverve, és masterolva. Persze még mindig érződik rajtuk az idő és nyersek, de az alapvető, komolyabb hibák többé-kevésbé eltűntek. Mindenesetre mindenképp érdemes letölteni őket, mert rengeteg új részlet vált így hallhatóvá.

Pár változás történt a megosztókon is: a YouTube-ról leszedtem mindent, mert a 2013-as remaster verziókat akarom majd felrakni. Ezt is leginkább úgy tervezem, hogy egy videóba egy teljes albumot. Így egyszerűbb és gyorsabb. A Soundcloudra pedig nem raktam fel új zenét önmagában, helyette beleraktam az album számai közül jó párat egy promo mixbe, aminek az érdekessége, hogy egy-két kiadatlan dubplate is hallható benne.

A YouTube-ra pedig egyelőre nem rakok fel semmit, de amint megcsináltam a videókat, fent lesznek.

új honlap

album letöltése

promó mix:

2013.10.14. 20:34

resonances.jpgAz a szerencsétlen helyzet áll fenn, hogy elfelejtettem, hogy megosztottam-e már a két hét múlva startoló Resonances album borítóját. Ebből az eredeti fotó egy falevelekkel teli pocsolyát ábrázol, és tavaly júniusban készült. Borítóvá szerkesztve pedig körülbelül egy évvel később lett. 

Az album tartalmáról pedig még annyit, hogy kisérleti drum & bass minden mennyiségben. Halfstep, deep dnb, és minden, ami kilométeres távolságban van a mainstreamtől. Hangulatát tekintve viszont tényleg mindenféle: van benne egy kis merengős dárknessz, egy kis idétlenség, és persze egy kis űberdárk zúzda is. Azt tanácsolom a hallgatásával kapcsolatban, amit a többinél is: nem popzene, ezért kell hozzá egy kis nyitottság is, de aki érti ezt a stílust, annak talán tetszhet majd. De mindegy, még nincs kiadva, úgyhogy addig sűrűn figyeljétek a soundcloudomat, mert rengeteg dub jelenik meg rajta, leginkább (electro) house cuccok, de a Kauna-hangzású kisérleti dnb és half is előkerül néhol. Még egy infó: az ezen az oldalon megjelent számok közül egy van rajta az albumon. Többet nem fogok felrakni, és egyelőre nem mondom meg, hogy melyik az...

egy kis mélyenmorgó freebie a mestertől

13.10.28

2013.09.17. 21:07

Mindenek előtt egy régóta húzódó bejelentéssel kezdenék:

a Resonances kiadási dátuma 2013. október 28.

 

Ezt már régóta húzom, most rászántam magam, és fixáltam. Az album tartalmán nem változtattam, marad az, ami júliusban volt. Ezzel kezdődik a következő (mondjuk harmadik) Kauna-korszak. Aztán valószínűleg az Underground Dreams EP-t is kiadom, utána pedig megszüntetem a szerzői kiadásokat egy időre. Persze ezekhez kell egy új honlap, amire pedig már újramasterolva rakom fel a Face Your Fears EP-t, és lehet, hogy a From a Darker Sky-t is, bár az nem biztos.

Egyébként a Section Zero-féle melankolikus downtempo/dark hiphop lemez alakul, pár zene nyers változatban ugyan, de már kész. Már most látszik, hogy feltűnően sok lesz az instrumental track, a rap pedig ahol lesz, ott is csak díszítőelem lesz.

"if she would be a true love of mine..."

Ismét Omnia-függés van, egyszerűen imádom őket!


Egyébként ismét átnyergeltem FL-Studiora, ezúttal sokkal kitartóbban csinálom. Nehézkesen, de készülőben van egy új zene, elsősorban gyakorlási céllal, nem szánom nyilvánosnak, annyira jónak nem ígérkezik, de meglátjuk.

és a végére még egy a rengeteg remekmű közül, egy kicsivel vidámabb:

⓿ Halasztás + új ötletek

2013.08.11. 16:11

Idén nyáron nem lesz Resonances.

Ezt szerettem volna elöljáróban tisztázni. A kiadás csúszik, egyelőre meghatározatlan, hogy mennyit. Sajnos azt kell mondanom, hogy ebből az egészből már csak az évszám biztos. Az az igazság, hogy nincs kedvem kiadni semmit. Tudom, hogy hülyén hangzik, de ez van. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy mivel ez eleve így volt tervezve, ezért ezt még szerzői kiadásban kell megjelentetni, mert semmiképpen nem akarom feldarabolni. Mivel pedig egységében nemigen kellene senkinek, ezért ez a kiadási forma marad. Tehát magyarul: a Resonances lemez ki lesz adva, csak később. Valószínűleg ősszel, vagy mittudomén. Az Underground Dreams demókörútja lesz a következő etap, ha az is érdektelen marad, akkor ugyanez a szitu.

Viszont a már teljesen készen lévő két anyag mellett további terveim is vannak. Már régóta gondolkozom egy totáldárk lemezben, amiben megpróbálok mindent dark ambient oldalról megközelíteni, de tényleg mindent. Ilyen ötletek már korábban is voltak, de sosem készült el semmi sem teljes egészében ezzel a hangulattal. Talán az UD van legközelebb ehhez a vonalhoz. Ennek a lényege a tökéletesen sötét, szürke, deep hangulat, ami nem a szó neurofunkos/darkstepes/hárdkóros értelmében dárk. Mivel erre nincs olyan műfajmegjelölés, amely csak erre vonatkozna, és ezt tökéletesen kifejezné, ezért néhány efféle szám került pár centiméterrel lentebbre.

(És persze ezúttal nem kötném meg előre, hogy milyen stílusú zenéket csinálnék, így keveredhetne a dnb, a house/minimal, és akár még a hiphop is...)

Még egy téma: annak ellenére, hogy a Kauna terén efféle bizonytalanságok leledzenek, a Kanarik jövője egy fokkal biztosabb: megvan a Blaↄk lemez kiadási dátuma, úgyhogy egy Kanarik-anyag már lesz idén is.

A dátum: 2013. augusztus 24.

És akkor a zenék: az első szám egy kis nyugis/merengős nemannyirasötét chillstep.

egy kicsi a legmélyebbekből, ez már volt itt, de akkor is klasszikus:

és persze, ha már szóba került a hiphop, muszáj megemlíteni a hatást, amit fbcfabric beatjei gyakoroltak rám, ebből is keverek bele egy keveset: (lehet, hogy rappelek is, de a hangsúly a zenén lesz, akárcsak itt)

Fontos még megemlíteni, hogy ezt teljesen másmilyennek tervezem, mint az eddigieket, ez minden bizonnyal egy koncepcióalbum lesz, rengeteg ötletem van, és valószínűleg belekeverem a Section Zerós tapasztalatokat és a tervek egy részét is. Az album szerkezetét pedig hasonlóra akarom, mint a fent említett FBC mester és a Rénszarvas közös 2005-ös lemezéé. (It's Not Who You Know, It's Whom You Know, a Buttercuts Records gondozásában)

Simplex

2013.07.23. 22:29

A Resonances végleg kész (most már tényleg, egy júliusi számmal kiegészülve), és már egy másik experimental:dnb-kislemez is elkészült júliusban (a soundcloudon is fent van már az A-oldal). Ezen kívül csináltam egy kábé végleges mastert az Underground Dreams EP-re, úgyhogy akár az is kiadható lenne. A Cavern EP pedig alakul, nemrég beszéltem Addamz-zel, a remixek készülődnek, dátum egyelőre nincs, valamikor ősszel várható a cucc. Viszont sikerült lezsírozni, hogy ne csak egy számom legyen rajta, én reménykedek a háromban, de a kettő biztosabb.Őszíntén szólva sok kedvem nincs új honlapba kezdeni, pedig több, mint időszerű lenne, igazából ez az egyetlen akadálya annak, hogy a Resonances kiadásra kerüljön. Van egy új tárhelylehetőség, a freeweb. Előnye, hogy (az eddigi tesztek alapján legalábbis) nem buggol, mindent tökéletesen megjelenít, és minden valószínűség szerint támogatja a Wordpress motort is (ezt még nem igazán teszteltem, majd). Hátránya, ami tényleg komoly hátrány, hogy az ingyenes verzió 20 MB (!) tárhelyet biztosít. Ez körülbelül a WP szükséges elemeinek lenne elegendő, meg néhány képnek, oszt ennyi. Ez azt jelenti, hogy a nagyobb cuccokat továbbra is a régi uw-s raktárakban kell majd tárolni. Úgyhogy ez még mindig nem biztos teljesen, mert most már én nem akarok kínlódni a html-ezéssel, egy normálisan kinéző wordpresses webszájt kell. Kinőttem a régit, már majdnem két és fél éves. Ez van.

Ezt már novemberben egyszer megosztottam, azóta harmadjára töltöttem fel, ez az a bizonyos végleges möster.

és egy kis monotonos deep dub Federsentől:

#depthsofblur

2013.07.09. 17:26

eye.jpg
    !!!                         damned

                                                  eyes

                                            see

                                    more

                             evil

                      but

                             also

                                    more

                                            of

                                               the

                           !!!                        truth.

 ... fly into the deep distances ...

#ɴɛɯȠoɪsɛ

2013.06.30. 15:33

cover_front.jpgA Kanarik-album kissé átalakult megint, valószínűleg nem kettő lesz idén, hanem csak egy. Ennek az oka, hogy a májusi szesönök eredménye a tervezett 50 helyett 20 perces lett. Így összevonom az eredeti Blacket a live albummal, ez lesz az új Black. A borítója pedig kicsit dárkos lett, maga az audioanyag ennyire azért nem. Az album három számot tartalmaz, kb. 48 perc terjedelemben. Ebből az első a májusi cucc, a másik kettő pedig két korábbi lájv csörformansz, egy tavaly augusztusból, egy pedig 2011 áprilisából. Az utóbbi sajnos igen retek minőségben, mert az akkori technológia nem nagyon tette lehetővé a normális minőségű helyszíni felvételt. De eléggé ritkaságnak számít az a tíz perces anyag, mert két vendégzenész is szerepel rajta (Diablo és Lev), és mert egy különleges elektroakusztikus hanginstallációt örökít meg.Hogy ezután mi lesz, azt nem tudom. Lehet, hogy megtöröm a sort, és idén tényleg egy albumot adok csak ki. Ez viszont hangzását tekintve sokkal egyedibb, mint mondjuk a Green volt, ugyanakkor sokkal inkább zaj, talán kicsit kevesebbek benne a zenei elemek. Mondjuk nehéz az albumról egységében beszélni, mert három nagyon különböző számról van szó, amik közül a legváltozatosabb, és legsokszínűbb valószínűleg a májusi track.

Tegnap volt egy újabb vizualpoetry poszt, innentől kezdve gyakrabban lesznek, mert van még pár ötletem.

Egyszer, nemrég, elhatároztam, hogy júniusban végleg befejezem a Resonances lemezt, nem lesz több új szám innentől. A kiadás hónapja most már biztos, hogy augusztus lesz, ez már körülbelül végleges. Júliusban csinálnom kéne már egy új honlapot végre, mert az ultraweb egyre rosszabb, már feltölteni se lehet, teli van bugokkal, használhatatlan moslék. Valami portálos kellene. Ezt kell megtervezni és kivitelezni júliusban.

az ulver egyik legmesteribb albuma, és egy zseniális szám a sok közül, true deepness.

►promise

2013.06.28. 21:52

frontvp2n.jpg

i look in your eyes
hear your words
you promised
you're gonna change
the world,
but all you brought in
was destruction.

i am a humanoid life form representing something more than just existing.
but not in a way you shall expect
repraesentationes sumus de vitae subterranei

i am not human

i am something different, but not neccessarily more

vlcsnap-2013-06-28-20h59m52s54.pngno sound on the street

everything is silent
after the darkness
and the wars so violent
we've lost all the plans
for a new world
it's hidden underground
under screams unheard...

vlcsnap-2013-06-28-20h55m07s161.png
#the final drafts in the diary

frontvp2n-dn.jpg

╠═∞═╣

2013.06.13. 15:16

Ismét borul minden előzetes terv, ha csak részben is, mert úgy néz ki, hogy kiadó lesz. A Limitless Audio-val valószínűleg sikerült megállapodnom. Sajnos nem adják ki a Resonancest egészben, de egy számot (Cavern, sokadjára volt demókörúton, visszhangos minimal dnb) igen, egy maxi/remix EP formájában, kb 2-3 remixszel. Ebből az következik, hogy a kiadás megint csúszik, a lemez is átalakul, számok kerülnek ki és be. Emiatt a Cavern valószínűleg lemarad az albumról, de időközben készült még egy szám, úgyhogy hötty. Most már tényleg nem tudok semmi biztosat, de valamit tényleg kiadok most nyáron. :D
(Sajnos a Cavern EP-t még nem, ahhoz még kell pár hónap, ha lesz belőle valami, de az már legalább kiadós.)

Most még az egyeztetés folyik, de ha sikerül a tervezett remixereket beszervezni, akkor kiosztjuk a nyersanyagot, és hozzákezdhetnek.

egy hattallmass nagy kedvencem díbriddzstől

DB Goldie Special

2013.06.02. 11:43

A csütörtöki nappal végleg lezártam a Resonances-számok produkcióját, a mastering befejezésén ügyködök még, aztán kitalálom a kiadási dátumot. (Persze ha időközben még előkerül valami nagyon jó ötlet talán bekerülhet még, de nem biztos...)

Ebben a bejegyzésben három nem csak számomra meghatározó Goldie-számot osztok meg. Enjoy!

és a végére a klasszikus:

Remaster

2013.05.22. 19:31

Kb teljes egészében újramasteroltam a Resonances lemez eddigi úgy-ahogy masterolt számait, elment vele jó pár nap, és sajnos teljesen még mindig nincs kész. Viszont már tudom, hogy mik lennének a cd-s búnusztrekkek, úgyhogy őket is csiszolgatom még. A visualpoetry meg úgy tűnhetett, hogy sűrűn jövő posztok lesznek, én is úgy terveztem, lehet, hogy mégse, akkor kiveszem a kategóriamegjelöléseket.

bitch, you get no love

#végtelenség

2013.05.10. 15:32

Csináltam egy remixet az Infinity Ink számhoz, ami annyira egyéni lett, hogy simán elmenne önálló Kauna-számnak is, ha nem lenne benne az a minimális mennyiségű hangminta az eredeti számból. Sőt, ez is csak vokál, és csak az a rész, amit zene nélkül ki tudtam szedni az eredeti számból. Szóval inkább így jobban hangzana a cím: Kauna - Infinity.

Egyébként stílusilag nagyonnagyon dark house, olyan Kaunatikus hangulatban. Mivel kiváncsi vagyok véleményekre, ezért a soundcloud után a YouTube-ra is felkerült:

vizuálisköltészet

2013.05.08. 20:46

Új műfaj. Lehet, hogy már van más neve is, de én itt így hívom. A vizualpoetry igazából kicsit összetettebb tumblrszerű poszt, amiben a képek és a szöveg (vagy nálam videó is) új formába állnak össze. Innentől kezdve ilyenek is várhatók majd, ezek a jobb oldali oldaldobozok között lévő menüpontban találhatók. Igen, főleg ilyen igen kaotikusnak tűnő vp-posztokra lehet számítani, mint a tegnapi. Azzal mondjuk a Gummót akartam idézni, nagyrészt onnan vannak az idézetek meg az első kép (ami mondjuk kicsit utólagosan alakított). A vp-ket nem fogom utólag magyarázni, ezt sem. Mindenki fejtse meg maga.

A Resonances albumot az internetes kiadáson kívül CD-n is meg kéne jelentetni. Ezen filózok már régóta. Nyilván pénzbe kerülne, de előnye is lenne a vevő számára. Például az, hogy a zenékből a CD-re nem a lekonvertált 128 kbps-os mp3 verzió kerülne, hanem az eredeti tömörítetlen wav, ami feltűnően jobban szól. Plusz, ha ez a kiadási forma megvalósítható lenne, mindenképp tennék legalább két exkluzív bónusztrekket a CD-re. Ennyit megérdemelne, aki képes lenne erre pénzt áldozni. Hogy mennyiért adnám? Mondjuk 400-500 Ft, mert nekem is legalább 300 Ft-ba kerülne egy ilyen előállítása. De mondjuk ez elég nehezen megvalósíthatónak tűnik, már csak azért is, mert még mindig nem lenne rá kereslet...

süti beállítások módosítása